Sokat tanakodtam, hogy megosszam-e ezt a részét az életemnek, de mivel ez nem csak egy könyves blog, így úgy gondoltam jól passzolna a mondanivalóm az írásaimhoz, valamint lehet ezzel fogok tudni valaki, szintén itt Németországban élöt elörébb segíteni az ügyintézésben. Félig információs, félig "élménybeszámolót" terveztem. Hát akkor lássuk:

T. igazán random módon és helyszínen kérte meg anno a kezem, viszont akkora nagy gigameglepetést nem okozott. Miért is? Már az elsö héten a megismerkedésünk után közölte velem, hogy egyszer feleségül fog venni és pont. Ugye milyen romantikus? :) Nekem az! Persze a könnypotyogtatás közben IGEN-t mondtam!

Ezek után jött a nagy kérdés, hogyan tovább: szervezkedés, papírok, hol, kit hívunk meg, kinek mondjuk el ha nem mindenkinek. Nem fogom soha elfelejteni, de volt, aki nem örült a lánykérésnek. Azóta már nem tartjuk a kapcsolatot, mert igen hamar kibukott belöle, hogy engem miért igen, öt miért nem és a többi. Amióta kint lakom, megmondom öszintén, hogy az otthoni kapcsolataim fellazultak, vagy teljesen eltüntek. Különösebben nem érdekel, mert azokkal az emberekkel és családtagokkal, akikkel egymást fontosnak tartjuk, természetesen tartjuk a kontaktot, a többi meg nem érdekel. Az élet megvigasztalt ennek ellenére új barátokkal, akikre büszkék vagyok.

Az elsö állomás az otthoni okmányiroda volt, az irataim kikérésére: anyakönyvi kivonat és családi állapot igazolás. Párom papírjait ugyanúgy kikértük, neki egyetlen egy Geburtsurkunde kellett (születési anyakönyvi kivonat). A családi allapotos papíromat lefordíttattam egy hivatalos fordítóirodában, majd ezekkel elbattyogtunk az itteni önkormányzathoz (Standesamt). Természetesen nem fogadták el az utóbbi papirost, így ezt 60€ bánta. Továbbá a nemzetközi születési anyakönyvi kivonat sem volt elfogadható, mert hiába, hogy három nyelvü és nemzetközi, nekik kellett németül is. Na akkor egy újabb kör a konzulátushoz: családi állapot igazolás és egy újabb kör a fordítóirodában: születési anyakönyvi kivonat. Miután ezekkel megvoltunk, boldogan beadtuk a papírjainkat. :)

Mivel csak én nem vagyok német állampolgár, ezért az én fizetési papírom kérték be és ez alapján kellett a Bayerisches Oberlandesgericht (bajor legfelsöbb bíróság) díját fizetni. Néhány hajszálam kihullott, pár megöszült és közben eltelt pár hónap, de megérte. Szeptemberben alá tudtuk írni a dátumunkat, amely január 20. lett! Már csak 6 egész nap és most már Frau W. leszek :) Az ezzel kapcsolatos rám váró mizériáról a késöbbiekben beszámolok.

A névváltoztatáson nagyon sokat gondolkoztam, mert nyílván ez utal arra, honnan jövök (amit sosem szabad elfelejteni!) és a családomra. De mivel nem tervezek a következö 70 évben hazaköltözni, ezért praktikusabbnak találtam azt, hogy felvegyem az új vezetéknevet, így sok betüzéstöl, bénázástól megkímélem magam. 

Az önkormányzati esküvö (die standesamtliche Trauung) igazán mini lesz, mert csak a legszükebb családi kört hívtuk meg Tobi ágáról és tölem jönnek a barátaim (itt kint nincsenek rokonaim). Itt leszögezném, hogy soha nem álmodtam habos-babos esküvöröl, 120 vendégröl, csárdásról, éjféli táncról és hajnalig nemulassról. Egyszerüen viszolygok ettöl és igazán fölöslegesnek tartom akkor is, ha az ember egyszer házasodik jobb esetben az életben. Minek? 

A templomi esküvöt április végén fogjuk tartani az én kis városomban, ehhez a meghívókat pedig ha minden igaz, akkor a holnapi nappal fogjuk kiküldeni. 

A munkahelyen a munkatársaim már igazi esküvöi lázban égnek, minden nap legalább 7-8 ember megkérdezi hogy állunk, izgulunk-e már, na mi újság Frau Wihrl :) szinte mindig megnevettetnek, ezért is szeretem öket. Az egyetlen, amit nagyon sajnálok az az, hogy a családom nem tud majd itt lenni velem, de a kárpótlás majd április végén lesz. :)