Sziasztok!

Ùjra itt vagyok, ragyogok :-) Nagyon régóta nem jelentkeztem, de ennek kisebb-nagyobb okai voltak, amit most nem szeretnék ecsetelni... Inkább tovább folytatnám ott, ahol abbahagytam. A nyáron nem igen jutott idöm olvasásra (még mindig nincs hosszú ö-m!), így hanyagoltam mindenféle-fajta könyvet.

Legutóbb mikor az Amazont bújtam, figyelmes lettem egy új regényre, ami az amerikai írónötöl, Kelly Moran-töl jelent meg. Eddig eléggé ismeretlen volt a könyveivel, legalábbis nálunk, de erre az új írásra folyamatosan jöttek a jobbnál jobb értékelések. Persze mit jelent ez? ....két nap múlva már nálam is volt :-) Nem vagyok egy sorozatrajongó, de ez a könyv egészen magával ragadott:

Már rögtön az elején megismerkedünk a két föszereplövel, azaz hárommal: Avery-vel, Hailey-vel (a kislányával) és Cade-del. Avery frissen költözött a fenyvesek közt megbúvó kis városkába, az Oregon-ban található Redwood-ba. Èdesanyja már évek óta helyi lakos, így a lánya a válását követöen szintén ideköltözik. Az életét teljesen elölröl kezdi, de sajnos semmi sem olyan egyszerü, hiszen a kislánya autizmusban szenved, ami a kezdeteket döcögössé teszi (iskola, munkahely stb.). A kislány nem beszél és nem kommunikál szinte semmilyen módon, a szemkontaktust is kerüli. Lassacskán a dolgok a helyére állnak és a kezdeti nehézségek után Avery munkát kap a helyi állatorvosi rendelöben. 

Nagyon szeretem a borítót

A városról tudni kell, hogy szinte semmi sem marad titokban, egyedi hashtagje és információforrásai vannak Redwood-nak, így szinte mindenki elsö kézböl értesül a legfontosabb dolgokról.... de az, hogy a történet hogyan folytatódik tovább inkább nem löném le. Lehet egy pár hónap múlva a magyar piacon is megjelenik az elsö kiadás :-) Mindenesetre nagyon tetszett a történet és lassan beköltözik hozzám a második kötet is!

Még röviden annyit megemlítenék, hogy a szereplök közt a legszimpatikusabb Cade volt. Szinte mindenki egy ilyen férfiról álmodik: segítökész, mindig ott van, ahol lennie kell, keresi a másikat, érdeklödik, fülig szerelmes :-) néha Avery az idegeimre ment a sok variálásával, sokszor éreztem magamban, hogy NAGYON bizonytalan (ezzel játszik mások érzelmeivel) és csökönyös . De ha az olvasó jobban megismeri a történetet, akkor ezeket meg tudja neki bocsátani, hiszen a válás, az egyedüllét - az autista kislányával - és a sok megpròbàltatàs sebezhetövè tette.

A pontozásom természetesen:  5/ 

   Önkormányzati csokrom

Az életünk egyik legfontosabb napja szinte bombaként robbant be: olyan hosszú ideig vártunk rá, hogy aztán egy pillanat alatt elmúljon. Ez egy kicsit szomorúvá tesz, de egyben örömmel is tölt el, hogy azokkal az emberekkel ünnepelhettünk, akik számunkra a legfontosabbak (itt Németországban).

A kollégáim, mint már korábban írtam, szinte minden nap 6-7 alkalommal megkérdezték: ideges vagy már? Még meggondolhatod magad! Mit fogsz viselni a Nagy Napon? Kik lesznek ott? 

Mivel önkormányzati esküvö volt, ezért úgy döntöttünk, hogy semmit nem viszünk túlzásba. Egyszerü, de szépen dekoltált fehér ruhát választottam, amely a térdemig ért. Hozzá szereztem - mivel magas vagyok - egy balerinacipöt köves berakással, majd ehhez kombináltam a bolerom, ami csupa csipke és gyöngy volt. Lehet már néha átesett giccsbe, de nem bántam :) 

Az egyik legszebb - és leggicsesebb - kistáska, amit eddig birtokoltam

Maga az esketés nem tartott sokáig. Otthonról egyetlen emlékem van, az kb 30 - 40 percig tartott, a mienk ezzel ellentétben talán volt vagy 15-20. A tanuk személyazonosságának vizsgálata után a Standesbeamter beszédet tartott nekünk és korábbi ismeretségböl indulva pár kedves szót intézett hozzánk. A fényképezkedés és tomboló havazás után elmentünk a már korábban tesztelt étterembe, ahol úgy vettük észre mindenki jót evett és reméljük jól érezte magát :)  A folytatás április végén lesz!

A mai nap befejezni terveztem egy már megkezdett könyvet, melyet terveim szerint holnap fogok értékelni. :)

Sokat tanakodtam, hogy megosszam-e ezt a részét az életemnek, de mivel ez nem csak egy könyves blog, így úgy gondoltam jól passzolna a mondanivalóm az írásaimhoz, valamint lehet ezzel fogok tudni valaki, szintén itt Németországban élöt elörébb segíteni az ügyintézésben. Félig információs, félig "élménybeszámolót" terveztem. Hát akkor lássuk:

T. igazán random módon és helyszínen kérte meg anno a kezem, viszont akkora nagy gigameglepetést nem okozott. Miért is? Már az elsö héten a megismerkedésünk után közölte velem, hogy egyszer feleségül fog venni és pont. Ugye milyen romantikus? :) Nekem az! Persze a könnypotyogtatás közben IGEN-t mondtam!

Ezek után jött a nagy kérdés, hogyan tovább: szervezkedés, papírok, hol, kit hívunk meg, kinek mondjuk el ha nem mindenkinek. Nem fogom soha elfelejteni, de volt, aki nem örült a lánykérésnek. Azóta már nem tartjuk a kapcsolatot, mert igen hamar kibukott belöle, hogy engem miért igen, öt miért nem és a többi. Amióta kint lakom, megmondom öszintén, hogy az otthoni kapcsolataim fellazultak, vagy teljesen eltüntek. Különösebben nem érdekel, mert azokkal az emberekkel és családtagokkal, akikkel egymást fontosnak tartjuk, természetesen tartjuk a kontaktot, a többi meg nem érdekel. Az élet megvigasztalt ennek ellenére új barátokkal, akikre büszkék vagyok.

Az elsö állomás az otthoni okmányiroda volt, az irataim kikérésére: anyakönyvi kivonat és családi állapot igazolás. Párom papírjait ugyanúgy kikértük, neki egyetlen egy Geburtsurkunde kellett (születési anyakönyvi kivonat). A családi allapotos papíromat lefordíttattam egy hivatalos fordítóirodában, majd ezekkel elbattyogtunk az itteni önkormányzathoz (Standesamt). Természetesen nem fogadták el az utóbbi papirost, így ezt 60€ bánta. Továbbá a nemzetközi születési anyakönyvi kivonat sem volt elfogadható, mert hiába, hogy három nyelvü és nemzetközi, nekik kellett németül is. Na akkor egy újabb kör a konzulátushoz: családi állapot igazolás és egy újabb kör a fordítóirodában: születési anyakönyvi kivonat. Miután ezekkel megvoltunk, boldogan beadtuk a papírjainkat. :)

Mivel csak én nem vagyok német állampolgár, ezért az én fizetési papírom kérték be és ez alapján kellett a Bayerisches Oberlandesgericht (bajor legfelsöbb bíróság) díját fizetni. Néhány hajszálam kihullott, pár megöszült és közben eltelt pár hónap, de megérte. Szeptemberben alá tudtuk írni a dátumunkat, amely január 20. lett! Már csak 6 egész nap és most már Frau W. leszek :) Az ezzel kapcsolatos rám váró mizériáról a késöbbiekben beszámolok.

A névváltoztatáson nagyon sokat gondolkoztam, mert nyílván ez utal arra, honnan jövök (amit sosem szabad elfelejteni!) és a családomra. De mivel nem tervezek a következö 70 évben hazaköltözni, ezért praktikusabbnak találtam azt, hogy felvegyem az új vezetéknevet, így sok betüzéstöl, bénázástól megkímélem magam. 

Az önkormányzati esküvö (die standesamtliche Trauung) igazán mini lesz, mert csak a legszükebb családi kört hívtuk meg Tobi ágáról és tölem jönnek a barátaim (itt kint nincsenek rokonaim). Itt leszögezném, hogy soha nem álmodtam habos-babos esküvöröl, 120 vendégröl, csárdásról, éjféli táncról és hajnalig nemulassról. Egyszerüen viszolygok ettöl és igazán fölöslegesnek tartom akkor is, ha az ember egyszer házasodik jobb esetben az életben. Minek? 

A templomi esküvöt április végén fogjuk tartani az én kis városomban, ehhez a meghívókat pedig ha minden igaz, akkor a holnapi nappal fogjuk kiküldeni. 

A munkahelyen a munkatársaim már igazi esküvöi lázban égnek, minden nap legalább 7-8 ember megkérdezi hogy állunk, izgulunk-e már, na mi újság Frau Wihrl :) szinte mindig megnevettetnek, ezért is szeretem öket. Az egyetlen, amit nagyon sajnálok az az, hogy a családom nem tud majd itt lenni velem, de a kárpótlás majd április végén lesz. :)

Január hatodikán kezdtem el a Téli könyves kihíváshoz az utolsó elötti-elötti könyvet olvasni, tehát a hetediket a sorban. A legutóbbi rendelésem során még decemberben vettem ezt a szépséget a bookline.hu-ról.  Megmondom öszintén Margaret Atwoodot eddig nem ismertem (most szégyelljem magam?), de mivel hajlandó vagyok a molyos értékelések után szimatolva könyvet venni, így erre is esett a választásom. Ès mint mindig, most sem kellett csalódnom. 

Az Alias Grace egy remek regény, melynek az alapját egy kanadai gyilkossági történet adja. A könyv felépítése  klasszikus egyes szám elsö személybeli elbeszélö mü, melyben a föszereplö Grace meséli el nekünk az élete alakulását. 

A családjával nehéz anyagi körülményeik  és apja iszákos élete miatt emigrálniuk kell Kanadába, így kissé vonakodva, de vállalják a hosszú, hetekig tartó hajóutat Kanadába. Az úton sajnos spoiler: édesanyját elveszíti, és ez rányomja bélyegét a további eseményekre. A megmaradt család apja vezetésével egy házvezetönöhöz kerül az új kezdet reményében és apja munka után keres, hogy fenn tudja tartani a gyermekeit. Mint otthon, Ìrországban, itt is a pohár után nyúl és hosszú veszödés után (folyamatos alkalmi munkák, rossz hírnév az ivás miatt) elküldi legidösebb lányát, Gracet, hogy megdolgozzon az elmaradt házbérért. A lánynak sikerül a gazdasszony ajánlásával és segítségével egy jó háznál elhelyezkednie, de ezzel együtt a családjától is el kell szakadnia. 

Ekkor ismerkedik meg a legjobb barátnöjével, Mary Whitney-vel, akivel jóban-rosszban együtt maradnak. A sorsuk elég jól megy, a fizetség sem utolsó és Grace szereti a munkáját: varrni és hímezni kitünöen tud. Itt megragadnám az alkalmat egy kis bövebb infó átadására, ugyanis nagyon szeretem olvasás közben elképzelni, vajon hogyan nézhettek ki a korabeli emberek, ruhák. Ehhez kerestem több linket is és ez volt az egyik legszimpatikusabb.

Mary csinos és fiatal lány: megismerkedik - de titokban tartja - egy matrózzal és a találkozás terhességgel végzödik. Az életét megpecsételi egy gyerek, rendes munkát nem kapna többet és a végét jelentené a cselédállásának. Kényszerüségében egy orvoshoz igyekszik, aki Grace elmondása alapján késsel elintézte a problémát. Mary még aznap este belehal a fájdalmaiba és a vérzésbe. A családtól akinél eddig szolgált, menekülnie kell és hosszú veszödés után Nancy Montgomery-nél köt ki. A történet föbb cselekményei ekkor zajlanak és itt is történik a gyilkosság, amellyel Grace-t késöbb vádolni és elítélni fogják. Túl sokat nem szeretnék spoilerezni, így a sztori nagyjából bemutatását itt be is fejezném. 

Összesen 772 oldal, így nálam elég sokáig tartott, mire a végére értem munka és egyéb teendök miatt. A Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg A szolgáló lány és A vak bérgyilkos mellett. Mivel ez ennyire jó könyvre sikeredett, a legközelebbi könyves vadászatomnál  A szolgáló lányt mindenképp be fogom szerezni, meg talán a másodikat is, de ehhez elöbb körülnézek mire számíthatok nála. 

A pontozásom természetesen:  5/

Elsö ízben fogom értékelni a blogomon a Harry Potter könyveket, elöször kezdeném a legutóbbi kötettel, amelyet Karácsony és szilveszter közötti itthoni szabadságom alatt olvastam el.

Ami legelöször megfogott a könyvben, az a téma: varázslatos világot alkotott J.K.Rowling, melyet úgy gondolom gyerekek és felnöttek is másképp értelmezhetnek. Kb. úgy tudnám jellemezni, mint egy hatalmas többkötetes mesekönyv. Gyerekként nem olvastam, amikor még olyan nagy sláger volt, söt tulajdonképpen akkor semmit sem olvastam :D sokszor szembejött már velem a könyv, így úgy gondoltam, éppen itt lesz az ideje ezt is megismerni.

A történetet szerintem nem kell bemutatnom, szinte már mindenki ismeri: adott egy kisfiú, akinek szüleit gyerekkorában Voldemort megöli, ezzel egyidöben öt megbélyegezve a homlokán. Ebben a kötetben igazán "szoros kapcsolat" alakul ki kettejük között, hiszen Harry érzi, amikor Tudjuk Ki dühös vagy éppen valaminek örül. Voldemort az életére akar törni, ezért a másik irányból közelíti meg a tervét. Az iskola új felügyelöt kap Umbridge professzer személyében, aki felháborító szabályozásokat vezet be és az újságjáratástól kezdve a kviddicsig rengeteg mindent megtilt föhösünknek. Ennek is köszönhetöen talán ebben a részben igazán idegesítönek találtam Harryt, hiszen annyira elvolt magától olvadva és a világ fájdalmát hordta a hátán. Nem csodálkozom, ha Piton annyiszor a körmére nézett, hiszen engem is irritált! Harry a barátai segítségével próbál felülkerekedni az igazságtalanságokon és közös erövel próbálják az iskolát a bezárástól és Umbridgetöl megmenteni.

A történetet magát rettentöen izgalmasnak találtam és sosem unatkoztam mellette. Egyrészt a végére akartam érni, másrészt nem akartam még abbahagyni. Ami még nálam külön plusz pontot érdemel, hogy Rowling egy igazán minden mindennel összekapcsolódó világot alkotott és sokszor jönnek velem szemben az elözö kötetet történésének utóhatásai. Egyszerüen remek! :) Ti hogy értékelnétek a könyvet?

Az én pontjaim ezért: 5/  

Eljött ez a nap is, amit annyira nem vártam: elsö munkanap a hosszú szabadság után. Annyira jó volt végre semmit sem kötelezö jelleggel csinálni. Sokat olvastam, pihentünk és játszottunk tovább a Call of Duty Winterbelagerungot, mert a mai nappal véget ért a gyüjtögetés és az új ruhák/fegyverek beszerzése. Èvértékelöt nem írnék, de röviden megemlíteném, hogy egy nagyon fontos és fantasztikus évet tudhatok a hátam mögött, amit megédesitettek a barátaim, a családom és a párom. 

A szilvesztert barátokkal töltöttük. Elöször tartottam töle, hogy vajon én meddig fogom bírni a fenntlétet, de én voltam az, aki még reggel fél 5-kor is kukorékolt. Ez ám nagy szó, mert én már éjfél körül bekómázok és alig tudom utána nyiltva tartani a szemem. Monopolymaratont csinátunk és természetesen mi lányok nyertünk :) készítettem a magyar babona hagyománya elött tisztelegve lencsét az új évre, söt életemben elöször próbálkoztam a lencsesalátával, hogy azért egy kicsit egészségesebb színvonalra tornázzuk fel magunkat. Mondhatni sikert aratott és az utána következö szilveszteri fánk is elfogyott seperc alatt. 

A mai nap már több kollégám kérdezgetett, hogy állunk az esküvövel és szinte sokként ért, hogy már csak 18 nap van hátra a nagy napig. Az április végi szertartást jobban várom, mert azt a családom körében fogom tudni eltölteni, de azért nyílván ez a szombati nap is nagyon fontos lesz az életemben. :) 

Az olvasásról annyit, hogy végre elolvastam mind a 752 oldalát a Harry Potter sorozat 5. kötetének és a következö alkalmak egyikénél hozni fogom a fényképes értékelésem. Azért tartom fontosnak ezt megemlíteni, mert még sosem olvastam a könyveket és talán 27 évesen, másmilyen szemszögböl másképp értékelhetö, mint amúgy gyerekként. A következö választottam Coraline lesz :) kíváncsian várom, mi vár rám. 

Szandra barátnöm múltkori tervén felbuzdulva, de enyhén módosítva, minden bejegyzés végén egy pozitív gondolattal fogom zárni a soraim: a mai nap NEM felejtettem el HATÀRIDÖNAPLÒ nélkül (már úton van!) a szükséges dokumentumokat kinyomtatni az adóosztály változtatáshoz és a házasság otthoni elismertetéséhez :D fantasztikus! Igazi powergirl-nek érzem magam :) 

Még pedig én :) Nem nagyon pislogtam még a romantikus könyvek irányába, de lassan ennek is eljön az ideje. Mindig is a krimikért, pszichothrillerért és thrillerért voltam odáig. Szeretem ha az idegeimen táncol egy könyv, ha annyira izgalmas, hogy le sem tudom tenni... de rájöttem, ezt ugyanúgy megkaphatom egy romantikus könyvtöl. (Még mindig nincs hosszú ö-m a billentyüzetemen!).

Az elsö CoHo könyvet németül rendeltem meg, de magyar anyanyelvüként szívesebben olvasok magyarul, mint németül. Az utóbbi már nem nagyon okoz gondot, mondhatni 94%-ban értem azt, amiröl szól, a maradék ismeretlen szót pedig vagy kiszótárazom, vagy a szövegkörnyezetböl rájövök mit jelent.

A borítóba azonnal beleszerettem! Rózsaszín, virágos, könnyed színekkel teli. Könnyen választok a borító alapján könyvet, holott, a közmondás az ellentétére biztat. Engem nem érdekel az ilyesmi. 

Az írónö stílusa magával ragadó, valamint a fordítás is meglepöen remekre sikerült. Nincs tele káromkodással, válogatott szavakkal teli, ismétlödések nélküli. Az oldalak szinte egymás után szaladnak, így egy 1,5 nap alatt - hétköznapi teendöim és Call of Duty WWII kockulása mellett - kivégeztem. Nálam ez igazán jó teljesítménynek számít, ugyanis nem vagyok egy gyorsolvasó. 

A törenet hihetetlenül összetett, így spoilerezés nélkül nem igazán lehet leírni, hogy tulajdonképpen miröl is szól. A szereplök közül tudtam magamnak ismét egy nagy kedvencet választani, akivel könnyen ment az azonosulás: Lily ugyanolyan naív, rózsaszín ködös világban élö lány, mint én. Tinédzserkori szerelme Atlas a katonaság miatt elszakad töle, majd útjaik évek múltán ismét keresztezik egymást. Természetesen a képben már más is benne van Ryle személyében, de a szerelem sohasem egyszerü és sohasem terv szerint alakul. A családon belüli eröszak nagy szerepet kap a történetben, melyben Lily is részesülni fog. A remény, hogy a másik mégiscsak megváltozik, mint sokakban, így Lilyben is továbbél, a sorozatos csalódások és mindennapi fájdalmak között. Lilynek nem csak a szívére, hanem az eszére is kell hallgatnia a döntései elött. Hogy ez hogy alakul, azt rád bízom: olvasd el magad! :)

 Az én értékelésem:    5/

nehèz, ahogy mondani szoktàk. De èn szeretem a nehèzsègeket ès a kihìvàsokat. Ùgyhogy belevàgok egy règ dèdelgetett tervembe, az online naplòìràsba. Anno, mikor kis tinèdzser voltam, ìrtam màr ilyet ès sajàt naplòt is. A naplòm egèszen huszonèves koromig elkìsèrt - most 27 vagyok-, majd kiköltözèsem napjàn abbahagytam könnyes bùcsùt vève töle. (Bocsi, nincs hosszu ö-m a billentyüzetemen, sem hosszù ü). Legutòbb, mikor szeptemberben otthon jàrtam, magammal hoztam règi baràtom, de mèg nem jutottam el odàig, hogy elövegyem. 

Telistele van emlèkekkel, kèpekkel, belèpökkel (kèrlek mondd, hogy nem csak èn voltam ilyen abnormàlis), mindennapokkal. Összesen 13 èven àt ìrtam naplòt de sajnos a règebbi könyvek "szelektàlàs àldozatai" lettek.

Most itt ülök kora reggel, kàvèval a kezemben egy nèmetorszàgi kis faluban. Ha tudtam volna hol lyukadok ki pàr èv mùlva a naplòm befejezèse utàn, nem hittem volna el mèg sajàt magamnak sem. A szomszèdok mèg alszanak ès sokan otthon töltik az elsö, kissè màr ünnepies hangulatù napokat. Nèmet kollègàim csak Fròninak hìvnak, innen az ötlet, hogy hogy nevezzem èletem màsodik blogjàt. Szeretnèm a mindennapjaim, a màniàim, a kedvtelèseim, a hobbijaim megosztani, egyszerüen csak mert meg szeretnèm. Kedvenceim a könyvek minden mennyisègben, az old-school levelezès, a fözès, a kikapcsolòdàs, a sètàk, a black metal ès a 90-es èvek zenèje.